Demeter Amanda

Lakhely: Nyírgyulaj

Születési idő: 2009.08.20.

Betegség: akut mieloid leukémia

A gyógyulás fájdalmai

Amanda édesanyjának levele

Középső gyermekünk, Amanda nyáron lesz tízéves. Öt éve küzdünk már a leukémiával, és kislányomnak minden poklot végig kellett járnia. Megszakad a szívem, ha arra gondolok, talán már ő maga sem emlékszik arra, milyen volt egészségesnek lenni, de bármilyen gyötrelmeken kell is átmennie, csak az járhat a fejünkben, hogy ez a gyógyulás útja, még ha fájdalmas is.

2014 őszén derült ki, hogy kislányomnak akut mieloid leukémiája, vagyis AML-je van. Nehéz és fájdalmas periódus következett, Amanda szervezete ugyanis rosszul reagált a kemoterápiára: a kezeléstől belső vérzése lett, a kemo a máját is megtámadta. Bő egy évvel később életmentő műtétet hajtottak végre rajta, intenzív osztályra került, több mint két hetet töltött altatásban. A májátültetést az orvosok nem vállalták, mert félő volt, hogy kiújul a leukémia.

Idén januárban Amandát újra megműtötték: érgyűrűzésre került sor, és a kemoterápia miatt tönkrement fogait is el kellett távolítani. Sajnos a mája azóta sem jött rendbe, és úgy tűnik, csak a szervátültetés hozhat majd megoldást. Az én kicsi lányomnak megint kés alá kell feküdnie.

Párom közfoglalkoztatotti béréből és az én ápolási díjamból próbáljuk fenntartani magunkat, de most már nemcsak lelkileg, de anyagilag sem bírjuk tovább: lakásunk hitelét már nem tudjuk fizetni. Tavaly nyáron szívinfarktusom volt, azóta még többet kell gyógyszerre költenünk, de szinte már nincs is miből. Mindent megpróbálunk, hogy Amandának kicsit könnyebb lehessen. Kérem, ha tudnak, segítsenek nekünk, a legkisebb adományért is hálásak vagyunk.

 
«Vissza